NEKROLÓG – EMLÉKEZÉS BÉLA ATYÁRA

Dr. Balpataki Béla

ELMENT AZ „ÍGÉRET EGYIK ÖRÖKÖSE”

Az Egri Főegyházmegye, a papság és a rokonság nevében fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatta, hogy Balpataki Béla c. kanonok, ny. plébános életének 79., áldozópapságának 57. évében, 2014. február 27-én, Girincsen váratlanul elhunyt. Mély szeretettel, megbecsüléssel és tisztelettel gondolunk Rá! Máris érezzük hiányát, tudjuk, hogy Vele felbecsülhetetlen érték, valami helyettesíthetetlen hagyta el a földi valóságot.

Emlékezzünk Rá saját gondolataival, kedvenc idézeteivel, örök igazságaival!

Az alábbi interjúrészletet Gróf Lajos Az ígéret örökösei című könyve rejti. A beszélgetést 14 évvel ezelőtt rögzítette a szerző egy jeles napon! ... „Azért kértem, hogy a mai napon beszélgessünk, mert 1975. augusztus 7-én, tehát éppen ma 25 éve érkeztem ide, Sajóládra… Akkor még azt sem tudtam, hogy Sajólád a világon van, csak annyit, hogy Alsózsolcán templomot kell építenem. …Ezt a helyet megszentelte a szerzetesek imádsága. Ahol szerzetesközösség működhetett valamikor, ott jobb a hitélet. A gyökerek itt megmaradtak, pedig 1786-ban ment el innen az utolsó pálos… Ezért is hálát adok a jó Istennek, hogy egy negyedszázadon itt működhettem. Ez a jó Isten kegyelme, még egy negyedszázadot biztosan nem ad itt. Sok mindent másképp csinálnék ma már, a lényeget kivéve, pap lennék akkor is, ha elölről kezdhetném az életemet. A hivatásomat Isten adta, de az édesanyámnak is nagy része volt benne. Gyermekkoromban, még az eszemet sem tudtam jóformán, már templomba vitt, letérdeltünk a törökszentmiklósi nagytemplom Mária - oltáránál, és imádkoztatott. Már nem él szegény, de a mai napig megtartom, ha Törökszentmiklósra megyek, odamegyek a Mária –oltárhoz és megköszönöm a hivatást a jó Istennek.” - vallotta Béla atya.

Az interjú egyik legszebb, s talán legemberibb pontja a pályája kezdetéhez köthető: „Az első áldásomat Édesanyámra adtam. Akkor elsírta magát, hogy fiam, gyerekkorodtól azért imádkoztam, hogy pap legyél, de ezt soha nem mondtam meg neked, hogy ne befolyásoljalak, sose mondd, az én kedvemért lettél pap. Azt kérem az Istentől, ne legyenek neked rangjaid, címeid, csak a híveid szeressenek.”

A kérést meghallgatták odafenn, hisz hívei tisztelték és szerették. Közös erővel, a tenniakarás szorgalmával, a jó Isten iránti határtalan szeretet erejével „hegyek mozdultak meg”. Sajópetriben és Alsózsolcán is felépült Isten háza, gyermekek százai mondhatják el, hogyan kerültek közelebb hittanórái, szentmiséi által az égi Atyához. A hívek életének fontos mérföldköveinél rendre jelen volt: osztozott bánatban, örömben egyaránt. Az interjú a gazdag életpálya gyűrűző történeteinek felelevenítése, a hívekkel megélt értékes pillanatok visszaidézése után a vége felé közeledett… A beszélgetést a szerző utolsó kérdése kerekre formálta!

„ - Egyszer majd meg kell állni az Isten széke előtt, ítélethirdetésre… Hogyan készül rá? ”- kérdezte anno Gróf Lajos.

„Ahogy Jézus mondja: félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket. Én is ezzel a felelősséggel készülök. Háromszor voltam halálközelben. Egyszer még 56-ban, amikor kint csavarogtam az utcán, Pesten jöttek az oroszok a golyószóróval. Lehúzódtunk kispaptársaimmal, megúsztam, nem találtak el. Volt két karambolom is, a második anyukám halálának évfordulóján, 92-ben. Nincsenek véletlenek. A szentek egyezsége alapján összeköttetésben vagyok a szüleimmel. Amikor álmodom anyukámmal, vagy apukámmal, mondok értük egy misét, akkor egy darabig csend van. Nem azt mondom, hogy nem félek a haláltól, de nem idegen tőlem a gondolat. Kiszámoltam, hogy ma végeztem el a 29067. misémet. Ebből sajóládi plébánosként 20430 misét mondtam. A jó Isten megadta, hogy 25 év alatt, Sajóládon még egyetlenegy mise el nem maradt. Ha éppen nem voltam itthon, akkor helyettesített valaki. Az intézőtől azt kérik, hogy hűséges legyen. Ebben próbáltam mindig hűséges lenni. Ez a község megérdemli ezt.” Legnagyobb célunk itt e földi létben-hogy ismét egy költőt idézzek-, embernek lenni mindig, minden körülményben.”Aztán lehetünk papok is. De először embernek kell lenni. Hatvan felé - hazafelé…- tartja a mondás. Hetven felé még inkább. Ebből negyvenötödik éve szolgálom az Urat. Van egy kedvenc könyvem: Gyógyító kezek a címe. Nagyon tanulságos és számomra eredményes. Ennek befejező részében a következő olvasható:

„ Rábízom magam Isten akaratára,
Szívemet és lelkemet Istennek adom.
Megérdemlem a legjobbat az életben.
A legjobb célt szolgálom az életben.
Isten szent megtestesülése vagyok.”

Ez a jelen. A jövő - és befejezés - legyen Sík Sándor: Hiszek című versének utolsó sorai:

„És ami túl az emberkörökön,
A végtelenség: ígért örököm.
És mikor üt a boldogságos óra, hogy befogadjon koporsóm gubója:
Hitem gyertyája utolsót remeg, és Istennek ajánlom lelkemet.”

Kedves Béla Atya! Tudjuk, hogy a földi szolgálatot befejezve hívei közösségének égi segítője lesz! A Mennyei Atya és a Szűzanya végtelen irgalmába és szeretetébe ajánljuk lelkét! Nyugodjék békében!

Szendrei Csilla

MA MÁR CSAK EMLÉKEK

1974-ben hetedik osztályos voltam, 13 éves. Vallásos családban nevelkedtem. Nagyapám harangozó, nagymamám sekrestyés volt. Sokat segédkeztem nekik a templom körül.

Jól emlékszem arra a nyárra. Fölröppent a hír, hogy új pap érkezik kis falunkba. Nemsokára személyesen is megismerkedtem Balpataki Béla plébános úrral, aki fiatalos lendületével, jókedvével, új színt vitt a falu életébe.

Ősszel, mikor elkezdtük az új tanévet, már padokat kellet elhelyezni a prédikációs szék elé, annyi gyermek látogatta a szentmisét. Versengtünk a ministrálásért és a felolvasásért. Sorsoltuk, hogy ki kísérheti a faluban a házszenteléseken.

Az ifjúság azonnal a szívébe fogadta. Mondása szállóigévé vált: „A fiataloké a jövő!” Emberszeretete, közvetlensége rövid időn belül mindenki barátságát kivívta. Nászmisés esküvőinek híre nagy népszerűségre tett szert. Együtt örült az ifjú párral, együtt mulatott a násznéppel.

Tenni akarása a templomépítésben mérhető le. Pálos templomunk felújításakor hívás nélkül érkeztek a szorgos férfi és női kezek a munkára.

Mindenkit tudott hol lakik, mindenkit ismert név szerint. Nem csak az örömben, hanem a szomorúságban is osztozott híveivel. Betegeket látogatott, házhoz vitte a betegek kenetét. Hosszú időt töltött velünk, sajóládiakkal. Több, mint 30 év szolgálat alatt hibáival és emberi gyarlóságaival tudtuk őt tisztelni és szeretni. Most 2014-et írunk, 53 éves vagyok. Elköszönni szeretnék.

Kedves Plébános Úr!

Magam és családom életének eseményeiben szorosan jelen voltál. Te helyezted örök nyugalomra nagyszüleimet, te vezettél az oltár elé házasságkötésemkor, te keresztelted és bérmáltad lányaimat. Emlékedet megőrizzük, Béla atya nyugodjál békében!

Pozbai Zoltánné

FIATALOK BÚCSÚZÁSA

Kisgyermekkorom szombat estéi ma is gyakran eszembe jutnak. Különös hangulat ejtette rabul a szívemet, mikor megpillantottam az est sötétjében a már ködbe burkolózott templomtornyot és a templomkerten át igyekeztem az esti misére kéz a kézben nagymamámmal és anyukámmal.

A sekrestyébe már ott voltak a jó barátok, az osztálytársak és gyerekzsivaj töltötte meg a tömjénillatú templomot. Valaki gyertyát faragott, mások a ministránsruhán vitatkoztak, a nagyobbak pedig a templomot járták végig és figyelmes gondoskodással gyújtottak meg minden gyertyát, így készítve elő a szentmisére Isten házát. Örök gyermekkori emlékeim ezek, ma is élnek a szívemben.

Mára felnőttünk, sokakat elsodort az élet szele, de mindannyiunk emlékeiben él ma is plébános úr gyermekszerető, kedves és közvetlen személyisége. Barátságával kicsik és nagyok szívét egyaránt hamar elnyerte. A hittanórákon is százfelé tudta szakítani a figyelmét azért, hogy minden gyereket gondos ráfigyeléssel, a kis Jézus kegyelmével és szeretetével megajándékozhasson.

Mikor az iskola aulájába lépett, mi, gyermekek őszinte szeretettel körülrajongtuk. Mégha sürgős dolga is akadt, akkor is volt mindannyiunkhoz pár jó szava és ha éppen ebédelni jött, szívesen ült közénk, a mi asztalunkhoz. Az iskolai hittanórákra is szívesen jártunk, hiszen hiteles történeteivel, rajzaival, játékokkal, a vele közösen elvégzett imákkal szinte repült az idő.

Pótolhatatlan élményként élnek szívünkben a téli házszentelések is, mikor gyalog, szépen felöltözve jártuk végig a falu házait, hallgatva szívmelengető gyermekkori élményeit. Mindenütt nyitott kapukkal, szívük szeretetével fogadtak minket a családok. Igaz, az előkészület sohasem volt zökkenőmentes, hiszen a házszenteléseket gyermekviták és kakaskodások előzték meg, mert mindenki akart vele menni. Ilyen alkalmakkor is vidám mosoly ült az arcán és a felénk – a gyermekek felé – fakadó ragaszkodásának köszönhetően békét és igazságot tett közöttünk. Senkit nem utasított vissza, segítségével minden napra beosztottuk egymást, így mindannyian sorra kerültünk.

Akkoriban a gyermekekkel, ifjakkal kialakított barátságának köszönhetően mi ma is nagy szeretettel és tisztelettel gondolunk és emlékezünk rá. Az irántunk érzett végtelen ragaszkodását és szeretetét megköszönjük és nem feledjük, szívünkben megőrizzük. Plébános Úr, nyugodj békében.

a fiatalok nevében: Vitéz Gábor Miklós

Rendezvények

Ládi körkép

Pályázatok

Közvilágítás

Képek

Napelem

Képek

Energetika

Képek

Facebook

Hírek

Hírek

Köszöntő

Köszöntő

Sajólád © Copyright 2015. Minden jog fenntartva!
Készítette: Czaga