Polgármesteri köszöntő

 

Tisztelt Látogató!

Üdvözlöm Sajólád honlapján! Pozbai Zoltán vagyok, a község polgármestere 2010 októbere óta. 1980-ban költöztem a településre, azóta itt élek a családommal. Már szorosabb kötődésem van Sajóládhoz, mint szülőfalumhoz.

Tovább »

Hirdetmények

 

Egészségügy

 

Szolgáltatások

 

Kereskedelmi egységek

 

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

     



Ügykörleírás:

Ügyintézés díja: a gyámhatósági eljárás költségeit az eljáró szerv viseli.
Ügyintézés kezdeményezhető: ügyfélfogadási időben kérelem benyújtásával.
Ügyintézési határidő: 21 nap
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult:
1. A gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételére (bölcsődés, óvodás, 1-8. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő az intézményi térítési díj 100 %-ára, az 1-8. évfolyamon felül nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő gyermek a térítési díj 50 %-ára).
2. Természetbeni támogatásra (az a gyermek és nagykorú, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága:
a) a tárgyév augusztus 1-jén fennáll, a tárgyév augusztus hónapjában,
b) a tárgyév november 1-jén fennáll, a tárgyév november hónapjában (Erzsébet-utalvány formában).
3. Egyéb kedvezményeknek az igénybevételére (pl. ingyenes tankönyv).

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítását a szülő vagy más törvényes képviselő, illetve a nagykorú személy a lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjénél kérheti. A kérelem a kormányablakban is benyújtható

1. A gyámhatóság megállapítja a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát, amennyiben a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a szociális vetítési alap  összegének a 140%-át (39.900.-Ft), ha
• a gyermeket egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozza, vagy
• a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, vagy
• a nagykorúvá vált gyermek megfelel a feltételeknek (a nappali oktatás munka rendje szerint tanulmányokat folytat, a 23. életévének betöltéséig, vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul a 25. életévének betöltéséig. A nagykorú esetében vizsgálni kell, hogy a nagykorúvá vallását megelőző második hónap első napja, valamint a nagykorúvá válását megelőző nap közötti időszakban legalább egy napig rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult volt-e. Amennyiben a megjelölt időtartamban nem rendelkezett kedvezményre való jogosultsággal, abban az esetben nem állapítható meg részére a kedvezmény.
2. A fentiekbe nem tartozó esetekben annak a gyermeknek, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének a 130%-át (37.050.-Ft) feltéve,
hogy a vagyoni helyzet vizsgálata során az egy főre jutó vagyon értéke nem haladja meg a jogszabályi értékhatárt. A vagyoni helyzet vizsgálata kiterjed a közös háztartásban élő közeli hozzátartozók vagyonára.
Vagyon: az a hasznosítható ingatlan, jármű, illetve vagyoni értékű jog, melynek egy főre jutó értéke a gyermeket gondozó családban meghaladja:
• külön-külön, a szociális vetítési alap összegének 20 szorosát (570.000.-Ft),
• együtt számítva a szociális vetítési alap összegének 70 szeresét (1.995.000.-Ft).
Nem minősül vagyonnak az az ingatlan, amelyben a szülő vagy a tartásra köteles más törvényes képviselő életvitelszerűen lakik, az a vagyoni értékű jog, amely az általuk lakott ingatlanon áll fenn, továbbá a mozgáskorlátozottságra vagy tartós betegségre tekintettel fenntartott gépjármű.

A feltételek fennállása esetén a gyámhatóság egy év időtartamra, de legfeljebb a jogosultsági feltételek fennállásáig állapítja meg a gyermek kedvezményre való jogosultságát. A rendszeres kedvezményre való jogosultság kezdő időpontja a kérelem benyújtásának a napja.

Az egy főre jutó jövedelemszámításnál közeli hozzátartozóként figyelembe lehet venni:
• a szülőt, a szülő házastársát vagy élettársát,
• a 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező gyermeket,
• a 23 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, a nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató gyermeket,
• a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató gyermeket,
• korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, illetőleg a fogyatékos gyermeket,
• a Ptk. alapján a szülő vagy házastársa által eltartott rokont.

A rendszeres kedvezményre való jogosultság ismételt megállapításához a szülőnek vagy más törvényes képviselőnek, illetve a nagykorú jogosultnak új kérelmet kell előterjesztenie.
A rendszeres kedvezményre való jogosultság ismételt megállapítása iránti kérelem a korábbi jogosultság időtartama alatt, annak megszűnését megelőző három hónapban is benyújtható. Ebben az esetben az új jogosultság a korábbi jogosultság megszűnését követő naptól kerül megállapításra.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek után a gyermek családba fogadó gyámjául kirendelt hozzátartozó pénzbeli eltartásra jogosult, ha a gyermek tartására köteles, és nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, balettművészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban, megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban időskorúak járadékában vagy olyan ellátásban részesül, amely a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló jogszabály hatálya alá tartozik.

A családbafogadó gyám gyámsága alatt álló gyermek- kivéve, ha a gyám a gyermek tartására köteles- jövedelem számítás szempontjából nem tekinthető a támogatást kérővel közös háztartásban élő közeli hozzátartozónak. A reá nézve igényelt támogatás megállapításánál a gyermek megélhetését szolgáló juttatásokat kel figyelembe venni (családi pótlék, tartásdíj, árvaellátás stb,), ezen ellátásokról szóló igazolást kell csatolni.

Ügyintézéshez szükséges iratok:
• Kérelmező és hozzátartozó okmányai (személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya), valamint a család jövedelméről szóló igazolás.
• Az alábbi jövedelemigazolást kell csatolni:
- a havi rendszerességgel járó (nem vállalkozásból származó) jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónapról;
- a nem havi rendszerességgel szerzett, illetve vállalkozásból származó jövedelem esetén a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző 12 hónap alatt szerzet jövedelem;
- egyhavi átlagát kell figyelembe venni azzal, hogy a vállalkozásból szerzett jövedelem számításnál azon hónapoknál, amelyek adóbevallással már lezárt időszakra esnek, a jövedelmet a bevallott éves jövedelemnek e hónapokkal arányos összegében kell beszámítani;
- ha a vállalkozási tevékenység megkezdésétől eltelt időtartam nem éri el a 12 hónapot, akkor az egyhavi átlagos jövedelmet a vállalkozási tevékenység időtartama alapján kell kiszámítani.

Ügyintézés során csatolandó egyéb iratok:
• Elvált kérelmező esetén a házasság felbontásáról és a gyermek elhelyezéséről szóló jogerős bírósági ítélet.
• A gyermek ideiglenes hatályú elhelyezése, valamint a gyámrendelés tárgyában hozott bírósági illetve gyámhatósági határozat.
• Különélő szülők esetén a szülői felügyeletet együttesen gyakorolni jogosult szülők megállapodásáról készült gyámhivatali jegyzőkönyv.
• Nagykorúak esetében az oktatási intézmény igazolását a nappali oktatás munkarendje szerint fennálló tanulói vagy hallgatói jogviszonyról.

A jövedelem számításánál figyelmen kívül kell hagyni az alábbiakat:
• a kérelem benyújtását megelőzően megszűnt havi rendszeres jövedelmet,
• a vállalkozásból származó jövedelmet, ha a vállalkozási tevékenység megszűnt,
• a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek az öregségi nyugdíj legkisebb összegét meghaladó részét (28.500.-Ft) meghaladó részét.

A vállalkozási tevékenység akkor tekinthető megszűntnek, ha az egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetésre került, az őstermelői igazolványt visszaadták vagy visszavonták, illetőleg a társas vállalkozást törölték a cégjegyzékből.

Kapcsolódó jogszabályok:
• 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
• 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról
• 149/1997. (IX. 10.) Korm. rend. a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról
• 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről

 





Vissza