Polgármesteri köszöntő

 

Tisztelt Látogató!

Üdvözlöm Sajólád honlapján! Pozbai Zoltán vagyok, a község polgármestere 2010 októbere óta. 1980-ban költöztem a településre, azóta itt élek a családommal. Már szorosabb kötődésem van Sajóládhoz, mint szülőfalumhoz.

Tovább »

Hirdetmények

 

Egészségügy

 

Szolgáltatások

 

Kereskedelmi egységek

 

Közösségi együttélés szabályaival kapcsolatos ügyek

     



Ügykörleírás:


A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartás elkövetése miatt közigazgatási hatósági eljárás a hatóság észlelése alapján hivatalból indul, ide értve a bejelentés alapján történő tudomásszerzést is.
A közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartás, amely nem minősül bűncselekménynek vagy szabálysértésnek, de a közösségi együttélés szabályaival ellentétes, és azt Sajólád Község Önkormányzat Képviselő-testülete rendeletében a közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartásként határoz meg.
A rendelet hatálya kiterjed Sajólád Község közigazgatási területén a rendeletben meghatározott, közösségi együttélés szabályaival ellentétes magatartások valamelyikét elkövető minden 14. életévét betöltött természetes személyre, jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre.

A közösségi együttélés alapvető szabályainak betartását a Polgármesteri Hivatal erre feljogosított köztisztviselői ellenőrzik. A jogsértés tényének megállapítása esetén az eljárás lefolytatása a jegyző hatáskörébe tartozik.
A rendelet megsértésének gyanúja miatt szóban, vagy írásban - bárki tehet bejelentést, az elkövetéstől számított 6 hónapon belül. A Sajóládi Polgármesteri Hivatal jegyzőjéhez címzett bejelentésben az esetleges bizonyítékokon kívül alábbi adatok megadása szükséges:
- az elkövetés pontos ideje és helye;
- az elkövető megnevezése, vagy beazonosíthatóságára alkalmas lényeges információk;
- az elkövetett cselekmény részletes leírása;
- az esetleges tanúk megnevezése;
- a bejelentő személyes adatai, elérhetősége.

A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartások elkövetőivel szemben az eljárás lefolytatására az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) eljárási szabályait kell alkalmazni.
Az Ákr. alapján a közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartás elkövetőjével szemben közigazgatási bírság szabható ki.
A jogerősen kiszabott és meg nem fizetett bírság köztartozásnak minősül és adók módjára behajtható.

Kapcsolódó jogszabályok:
2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról
12/2020. (IX.17.) önkormányzati rendelet a közösségi együttélés alapvető szabályairól és azok megsértésének jogkövetkezményeiről.

 





Vissza